Az Andreetti napok részeként 2024. március 18-án, hétfőn egy kellemes délutáni program keretében zajlott le a tankerületi szépolvasási verseny. Az állatbarát Pusztazámori Könyvtári Információs és Közösségi Hely programjához kapcsolódóan Gerald Durell Léghajóval a világ körül című könyve szolgált témául. A jutalomkönyvek is állatokkal kapcsolatosak voltak, ezzel is szerettünk volna kifejezni, hogy fontos feladatunk az olvasóvá való nevelés és az állatok szeretete, védelme.

A program lebonyolításáért felelős pedagógus Magyar Mariann volt, aki a legapróbb részletekre és odafigyelt, így egy jól megszervezett verseny részesei lehettünk.

A zsűri tagjai között köszönthettük Sinkó Erika főigazgató-helyettest, Horváth Györgyi tagintézmény-igazgatót és Takács-Halmy Viktória könyvtárostanárt!

Köszönjük a versenyzőknek, a felkészítő pedagógusoknak és a szülőknek, hogy a részvételükkel megtisztelték iskolánkat! Jövőre is várunk mindenkit szeretettel!

Díjazottak

2. évfolyam

  • Arany minősítés:
    Kis Dóra, Érdligeti Általános Iskola
  • Ezüst minősítés:
    Rónai Bella, Andreetti Károly Általános Iskola és Művészeti Iskola Sóskút;
    Fóthi Dóra, Érdi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola
  • Bronz minősítés
    Gál Jonatán, Andreetti Károly Általános Iskola és Művészeti Iskola Pusztazámori Tagintézménye
  • Különdíj:
    Patócskai Boróka Emma, Andreetti Károly Általános Iskola és Művészeti Iskola Sóskút

3. évfolyam

  • Arany minősítés
    Ruzics Amélia, Érdligeti Általános Iskola
  • Ezüst minősítés:
    Győry Liza, Andreetti Károly Általános Iskola és Művészeti Iskola Pusztazámori Tagintézménye
    Csepreghy Kincső, Andreetti Károly Általános Iskola és Művészeti Iskola Sóskút
  • Bronz minősítés:
    Zachár Attila, Andreetti Károly Általános Iskola és Művészeti Iskola Pusztazámori Tagintézménye
  • Különdíj:
    Kecskeméti Boglárka Lili, Érdligeti Általános Iskola

4. évfolyam

  • Arany minősítés:
    Kujbus Réka, Érdligeti Általános Iskola
  • Ezüst minősítés:
    Aszalós Brúnó, Andreetti Károly Általános Iskola és Művészeti Iskola Pusztazámori Tagintézménye
  • Bronz minősítés:
    Kovács Hanna, Andreetti Károly Általános Iskola és Művészeti Iskola Pusztazámori Tagintézménye
  • Különdíj:
    Fityó Alexandra, Érdligeti Általános Iskola

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

További tartalmak

“Ne felejts!” Népdalversenyen

2024.04.20.

A múlt hét szombaton (2024. április 20.) ismét megrendezésre került a Leopold Mozart Zeneiskola hagyományos “Ne felejts!” Népdalversenye, amely minden évben összehozza a népdalok szerelmeseit és tehetséges előadóit. Az esemény

Az 1848-as forradalom és szabadságharcra emlékezve

2024.03.15.

2024. március 14-én, csütörtökön, méltó módon emlékeztünk meg az 1848-as forradalom és szabadságharc eseményeiről. A műsorért a 4. osztályosok feleltek, felkészítő pedagógusuk Magyar Mariann osztályfőnök volt. Dicséretet érdemelnek azért, hogy

Húsvéti vásár

2024.03.27.

2024.03.26-án, kedden a Szülői Munkaközösség szervezésében a Pusztazámori Napköziotthonos Óvodával közösen húsvéti vásárt rendeztek iskolánkban. Köszönjük a Szülői Munkaközösség elnökének Szalay Zsófiának és minden kedves szülőnek a részvételét és támogatását!